Az új Gyermek

Az asszony kínok kínjai közepette feküdt az ágyon, homlokán gyöngyözött a verejték, arca egyszerre volt sápadt és vörös a fájdalomtól. A vajákos asszony sürgött forgott körülötte, a falu sámánja pedig idegesen tekintgetett az asszonyra. Idegesen, de komolyan nézte a vajúdó nőt. Már majdnem 12 órája szenvedett, fájások közepette… de a gyermek nem akart megszületni. Kint, a kis kőház előtt egy férfi sétálgatott fel és alá, idegesen és aggódva tekintgetve a szokatlanul fekete égre. Egy csillag sem ragyogott, a hold is elbújt a felhők sűrű takarója mögé. A férfi vállán egy pici kis, madárszerű lény csücsült, ő is idegesen tekintgetett pici szemeivel a házra. Szokatlanul hosszúra nyúlt ez az éjszaka. Nem mozdult egy ág sem a falucska melletti erdőben, nem hallatszott egy lépés sem a keményre taposott kis földúton. Az egész faluban csak ők voltak ébren: a vajúdó nő, a vajákos, a sámán, a férfi… és a kis tűzsárkány.

***

Eltelt még egy óra, és lassan, messze a kis szigettől, egy kikötőben az óra elütötte az éjfélt. És mint egy varázsütésre, a városkában az összes tűz újra lángra lobbant, a felhők eltakarodtak az égről, és a csillagok a Holddal együtt barátságosan tekintettek a görög falucskára… és az újonnan született gyermekre…

***

- Elég apró…- mormogta a vajákos asszony, ahogy a leánygyermekre tekintett. Az hangosan, mintha csak segítségért kiáltana, felsírt. Apró fájdalomként hasított tüdejébe a kinti világ idegen levegője, fájt minden hallott szó és látott kép, az előbbi némaság, sötétség és nyugalom után. De csak egy kiáltást sodort magával a könnyed, augusztusi levegő. Utána már csak csendesen sírdogált magában. Kint a férfi és a sárkány megállt egy pillanatra, befelé fülelve. Tudták, amíg a sámán nem engedi, nem mehetnek be.

- Apró, de erős gyermek- szólt halkan a sámán, szavaira meg-megzörrenve a ruhájára aggatott csontdarabok. A vajákos lemosta a gyermeket, majd egy pólyában az édesanyja kezébe adta. Leona Murgos könnyes szemmel nézett a lányára, majd a sámánra. Ő csak mosolygott, és a kis faajtóhoz lépett.

***

- Ilian!- szólt ki halkan a sámán, mire kint a sárkány és a férfi nagyot ugrott. Egyszerre fordultak hátra, egyszerre szólaltak meg… pontosabban csak Ilian.

- Fiú?

- Lányod született, fiam- mosolygott a sámán, látva, és látva, hogy fia kissé csalódott, hozzátette- de, erősebb lesz, mint bármelyik fiú a faluban. Ilian erre felderült, és egy pillantással kérdezte csak a sámántól: bemehet-e? Filemon- merthogy így hívták a sámánt- biccentett, mire a sárkány se szó, se beszéd, beröppent a résnyire nyitott faajtón. Ilian kisfiús izgalommal a szívében, csak mosolygott a sárkány buzgóságán. „ Jó ha megszeretik egymást… elvégre egy életre társak lesznek…” gondolta magában, majd belépett az ajtón.

***

A kis piros sárkány, izgatottan csipogva repült egy tiszteletkört a kislány fölött, aki hirtelen felhagyott minden nyöszörgéssel és sírással. Ici pici szemeivel próbálta követni a sárkány röptét, aki most leszállt Leona vállára, és izgatottan csipogott. Ilian is bemerészkedett végre a házba – fiatal szülők, első gyermek… kicsit nagyon izgult- de amint meglátta a bepólyázott csöppséget, minden félelem és aggodalom elszállt a testéből, és büszkeség vette át a helyét. „Filemon sosem tévedett eddig, ha azt mondta erős lesz, hát erős lesz!” zengett a fejében a büszke gondolat, leült felesége mellé, és mosolyogva nézte, egyre nézte a kislányt. Ő csak ásított egy nagyot anyja kebelén, és álmosan nézett újonnan érkezett „csodálójára”.

- Nevet kell adnunk neki…- suttogta Ilian egész halkan.

- Igazad van, nem élhet név nélkül szegény- mosolygott Leona. Fáradt volt ő is, mégis, az anyai érzelmek erőt öntöttek bele. Ilian is mosolygott a feleségén, aki minden helyzetben képes volt mosolyogni, mindig volt benne egy csöpp vidámság. A sárkány is csipogott egyet, majd- hirtelen ötlettől vezérelve- lecsüccsent a kislány mellé, a pólya szélére.

- Flamey! – szólt rá halkan Ilian, de a sárkány nem figyelt rá. Csak a kicsit nézte, ezt a csöpp lánykát, aki most fáradtan szuszogva nézett fel rá. Mintha apró mosoly bújt volna meg a pici ajkakon. Mint egy jó testvér, nézte a pici piros szemeivel a kislányt, és érezte, hogy valami született közte és a kislány között. Valami, ami szétszakíthatatlan, valami, amit soha ember fel nem foghat… Ilian átkarolva feleségét megsimogatta az egyre laposabban pislogó újszülöttet.

- Mit szólnál a Demetriához? – kérdezte végül. Filemon elmosolyodott.

- Szebb nevet el se tudnék képzelni ennek a leánynak- mosolygott az öreg sámán, majd folytatta- Démétérnek ajánljátok vele a gyermeket… - Leona elmosolyodott.

- És ha rád ütött, még igaz is lesz rá a név – mosolygott Ilian is, mivel egyikőjük sem volt szokványos ember. Leona földmágus volt, értett a növények nyelvén, varázslatai árán a haldokló növény ismét erőre kapott, kizöldültek a fák, lehajtott fejeiket újra az égnek emelték a virágok.

- Szép név… de talán kicsit hosszú- simogatta meg Leona a kislány pofiját, aki még mindig álmosan pislogott pici, kékből zöldbe átmenő szemével.

- Igazad van, valami rövidebb név kell neki…- gondolkozott el Ilian, majd egy pillanat múlva egyszerre bökték ki az új nevet:

- Demi? Mindkettőjükből kitört a kuncogás. A csecsemő mocorgott egy picit a pólyában, majd álomba merült. A szülők egyöntetűen bólintottak, és a sámán is helyeslően biccentett.

- Hát akkor… Isten hozott… Demi Murgos… - suttogta halkan a sámán az édesdeden alvó csecsemőnek.